Másodszor jársz Magyarországon. Emlékszel még az előző alkalomra?

Persze, a Szigeten léptünk fel. Na, az nem volt egy egyszerű történet. Előtte és utána is valami jófajta házipálinkát ittunk, úgyhogy ez megalapozta az amúgy is felpörgetett hangulatunkat. De maga a koncert is jó volt. Szeretem a fesztiválos fellépéseket, mert ott nem csak azok az emberek mennek el a koncertekre, akik amúgy is ott lennének, hanem olyanokkal is tele a placc, akik nem a te rajongóid, csak éppen arra járnak és érdekli őket az esemény, vagy nyitottak az újdonságokra.

Ti mit tesztek azért, hogy új rajongókat szerezzetek? Lesz valami változás a következő sorlemezeteken, vagy megtartjátok az eddigi vonalat?

Alapjaiban nem lesz változás, követjük ugyanazt a rockzenei vonalat, amelyet már egyszer lealapoztunk. Természetesen újítunk, mert nagyon rákaptunk a stúdiók és a számítógépek adta lehetőségekre, és használjuk is őket. Új hangszíneket ismertünk meg. Azért persze még mindig a hangszereké a főszerep. Egy rockzene mégsem csaphat át a gépiesítésbe, miközben a gitár-dob-basszus-ének a domináns. Abban is kötődik az előző lemezhez, hogy az In the shadows című számnak megírtuk a folytatását Out of the shadows címmel.

Szerinted az rockzene, amit játszotok?

Az, bár tény, hogy nem tartozunk a klasszikus rockzenét játszó zenekarok közé. Szeretjük a nyolcvanas évek lírikus dallamait, miközben a hetvenes évek rockmuzsikáját is. Az utóbbi adta az alapot a mi stílusunkhoz, viszont nekünk bejött - és az eladásokat tekintve a hallgatóknak is - az, hogy vegyítsük a két stílust. Romantikus rockzene lett a mix vége. Legalábbis én így hívom.

Mégis sokan gyanúsítanak azzal titeket, hogy ez nem rock, ti pedig játsszátok a keményet.

Én nem játszom, és ezt ugyanúgy a zenekar többi tagjáról is elmondhatom. Nincsen szükségünk rá, hogy ezt tegyük. Úgy gondolom, hogy nem attól kell híressé válni, hogy botrányok öveznek, irkál rólad a bulvársajtó, és folyamatosan veled foglalkozik a média. Mi a hetedik lemezünkkel váltunk sztárokká. Hét lemezt elkészíteni nem könnyű, összesen kilenc év munkája. Szerintem kiérdemeltük azt, amivé lettünk, amit elértünk. Nem egyik pillanatról a másikra jöttünk, hanem megdolgoztunk a sikerért.

Hogyan kezdtétek el?

Abszolút a szokásos történet. Kamasz korában az emberek kilencven százaléka világsztár, meg híres ember szeretne lenni. Ha ezt éppen a zenével akarja elérni, akkor vagy hangszert fog, vagy énekelni kezd.

Te hangszert fogtál először?

Nagyon rövid ideig igen, de hamar rájöttem, hogy más zenészeket sértek, ha gitárt pengetek, így letettem róla - nevet.

Miért pont az éneklés? Próbálkozhattál volna más hangszerrel is, mondjuk a dobbal.

Azt mondták, hogy jó a hangom, így elmentem képezni. Később rájöttem, hogy számomra a lehető legjobb szerep az éneklés, ha zenekarról beszélünk. Nekem a hangom a hangszerem. Azzal tudom kifejezni a bennem lévő érzelmeket, melyeket a mögöttem játszó zenekar összjátéka hoz ki belőlem. Persze benne van az is a pakliban, hogy vágytam a frontember szerepre. Az már csak egy külön öröm, hogy a társaim is hasonló véleményen voltak, vannak, és remélem, lesznek is az én feladatkörömmel kapcsolatban.

Miért ezt a nevet adtátok magatoknak?

Nem tudom. Volt pár másik, amit használtunk, de csak rövid ideig. Először a Sputnik nevet választottuk, de ez egy kicsit ciki volt akkoriban. Ma már inkább poénosnak tartom. Aztán felvettük az Antilla nevet.

Miért pont azt?

Nem tudom. Az egy finn szupermarketlánc. Körülbelül két hónapig léteztünk így. A haverjaink kérdezték, hogy fizetnek-e ezért, mert ha nem, akkor ingyen talán nem kellene reklámozni. Utána jött a Rasmus. Eleinte csak névelő nélkül, de kiderült, hogy ezen a néven már fut egy DJ, így eléraktuk a The-t. Amúgy nincsen sok jelentése, mozaikszó, már én sem emlékszem mindenre, amiből összeraktuk.

A zenekar volt az első "munkahelyed", vagy volt polgári állásod is, mielőtt ezt a "léhűtő" életet választottad?

Sosem volt olyan melóhelyem, ahová nyolcra kellett bejárni. Kamasz koromban eljártam füvet nyírni, abból volt meg a betevő, később pedig már meg tudtam élni a zenélésből, ugyanis Finnországban elég hamar ismert zenekar lettünk, és a sok fellépés hozott annyi pénzt, hogy ne haljunk éhen.

Jó érzés volt először színpadra állni?

Apám, ott éreztem először igazán, hogy vagyok valaki. Az egész jól sült el. Megkérdezték, mit csinálok, én meg közöltem, hogy zenekarom van. Annyira a helyén volt minden, hogy fölösleges lett volna bármit is odébb tenni. Nincs jobb a színpadnál.

Ha már a frontemberkedésnél tartunk, akkor létezik egy veled kapcsolatos, számodra nem túl pozitív kritika. Sokan mondják, hogy ti csak egyszerű Him-imitátorok vagytok?

Dehogyis, még a zenénk sem hasonlít túlzottan. Az övéké sokkal mélyebb, sötétebb és depresszívebb, és a frontember is egy nagyon elvont figura. Te láttad már valaha mosolyogni? Én még soha. Viszont mi egy igenis pozitív mentalitású zenekar vagyunk, könnyebben emészthető zenével. A Ville Vallóhoz (a Him énekese - a szerk.) történő hasonlítás szerintem baromság, de mivel érdekes egyéniségnek és nagyon szuggesztív előadónak tartom, ezért nem veszem sértésnek, ha vele említenek egy lapon. Tudod, hogy van: ha egy általad is elfogadott, becsült dologgal hasonlítanak össze, akkor nehéz megsértődni.

Írtatok valaha finn nyelvű szövegeket?

Még nagyon az elején volt rá példa, de akkor még egy másik zenei stílussal próbálkoztunk, ugyanis Red Hot Chili-fanatikusok voltunk. Hamar rájöttünk, hogy ez a félig funkys zene finn szövegekkel vicces. Zeneileg pedig elhagytuk azt a vonalat, mert közelebb állt hozzánk az, amit ma is nyomatunk.

Miért van ennyi madár és madártoll a klipjeitekben?

Gyerekkorom óta imádom a madarakat és a repülést. A repülés maga a szabadság. Ennyi.

A Rasmus zenéje kiknek szól?

Nem szeretnék kategorizálni egy rajongótábort. Mindenkinek, akinek bejön, aki szereti az érzelmes rockzenét. Szoktak azzal vádolni minket, hogy a csajoknak írjuk a zenét. Már bocs, de szerintem egy férfit nem zavar, ha esetleg több nő megy el a koncertjére, mint pasas. Úgyhogy, akinek ez a problémája, az hallgasson death metalt, velünk pedig ne foglalkozzon. Egyébként sem értem, hogy akinek nem tetszik, miért figyel ránk. Mindegy, az ő baja. Rosszmájú kritikát könnyű mondani bárkiről.

Mindig is figyelted a kritikákat, ha rossz, ha jó volt, és lett rá kész válaszod?

Igen, hiszen mindkét pólus építő hatású, főleg, ha az ember okosan kezeli őket.